1848. Március 15.

Már a zsír is fogytán az éléskamrák
bödöneiben,éhezik a magyar nép.
A sparhejtek sem ontják tüzüket,
de az emberi lelkek mélyén már forrongva
lobban lángra,az elégedetlenség tüze.

A sanyargatástól égető bánatos szívek
viharában a forradalom szele közeledik.
A reménytelenség éj fekete színű látványától
megvakult szemek előtt,eljött az idő, a
fényesség, a remény megcsillanására, a
nemzeti színű lobogók színeiben.

1848 márciusában hatalmas viharral
söpört végig egy új szél áramlat, a
megvilágosult emberi gondolatokban,
még pedig a változás szele,melyet a
jogtalanság jogosságába kényszerített
meggörnyedt hátú emberek vetettek ki.

Nem és nem kell tovább tűrni a jog
álruhájába bújtatott,de jogtalanul
meggyötört,megalázott, megkínzott
emberi testekben lelkeket porrá zúzó,
kegyetlen törvényeket.

Itt és most,már nincs tovább és nincs vissza út.

A NÉP VÁLTOZÁST AKAR, VÁLTOZÁSÉRT ÜVÖLTI A KÉTSÉGBE ESÉS SZAVAIT, A VÁLTOZÁSÉRT HARCOL TESTE MINDEN PORCIKÁJA, MÉG HA VÉRÉVEL IS ÍRJA ÚJJÁ A TÖRVÉNYEKET, VAGY HA PORBA IS HULLIK EZÉRT A FEJE, PORBA ROGY MEGKÍNZOTT TESTE..

Horváth Tünde
Szerzői és minden jog fenntartva
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles