November 01.
Szeretteinkért égnek e napon a gyertyák, akik oda fentről vigyáznak ránk. Virágok boríták puha takaróként ma a sírhantokat. Gyertyák imbolygó fényénél járják lelkünk, az emlékezések útjait, a sirköveknél. Szelíden hunyorgó mécsesek ontják szerető szívünknek a világosság örök fényét, komor sírkertekben. Némán,lehajtott fejjel,összekulcsolt kézzel , e napon megállunk egy-egy pillanatra, emlékeink sokaságában.
Emlékezünk.
Szeretteink örök létére,s zívünk hajlékában. Lényük szépségére lelkünk létében.
A múltat, az életet nem feledhetjük, mely veled volt tökéletes, tudjuk mi ezt már jól.
Vissza tekintünk ma
Vissza térvén teljes lényünkkel, testestül-lelkestül szeretteinkhez. Ajakunkon imát morzsolva lelkük üdvéért. Ha el is mentek ők, szívünk az ki halkan suttogja nékünk, hogy mindig,mindig itt lesznek ők velünk. Lassan elindulunk a földi otthonunkba útközben meg-meg pihenve
kidőlt keresztfák árnyékában. Nekik már nem köszön senki...mécsest gyújtunk és megyünk utunkon tovább. Némán,fázósan,fogunk vacogván és tudjuk, érezzük ma oly nagyon, hogy
életünk fonalát szeretteinkkel a halál elvágta, hogy Angyalok ölelhessék lelkünket.
November 1. MINDENSZENTEK ÜNNEPE
Az Egyetemes Egyház egyik legnagyobb ünnepe az, amikor az összes üdvözült emberről megemlékezünk, és az összes ismert és nem ismert szentek közbenjárásáért imádkozunk szerte a világon, hiszen nem akarunk elfeledkezni egyetlen emberről sem, aki elérte földi életének célját, az Istennel való teljes és végleges közösséget, azaz az Üdvösséget.
Halottak napja - November 2
A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.
Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.
Horváth Tünde
