November 01.

November 01.
Szeretteinkért égnek ma a gyertyák, akik oda fentről vigyáznak ránk

Virágok boríták puha takaróként ma a sírhantokat
Gyertyák imbolygó fényénél járják lelkünk, az
emlékezések útjait,a sírkőveknél.
Szelíden hunyorgó mécsesek ontják fényüket.

Szívünknek a világosság örök fényét,komor
sírkertekben.Némán,lehajtott fejjel,
összekulcsolt kézzel ,ma megállunk egy-egy pillanatra,
emlékeink sokaságában.

Emlékezünk.

Szeretteink örök létére,szívünk hajlékában.
Lényük szépségére lelkünk létében.A múltat
az életet nem feledhetjük,mely veled volt
tökéletes,tudjuk mi ezt már jól.

Vissza tekintünk ma

Vissza térvén teljes lényünkkel,testestül-lelkestül szeretteinkhez.Ajakunkon imát morzsolva lelkük
üdvéért.Ha el is mentek ők,szívünk az ki halkan
suttogja nékünk,hogy mindig,mindig itt lesznek ők velünk.

Lassan elindulunk a földi otthonunkba
útközben meg-meg pihenve kidőlt
keresztfák árnyékában Nekik már
nem köszön senki...mécsest gyújtunk
és megyünk utunkon tovább.

Némán,fázósan,fogunk vacogván
és tudjuk,érezzük ma oly nagyon,hogy
Életünk fonalát szeretteinkkel a halál
elvágta,hogy Angyalok ölelhessék lelkünket.

Horváth Tünde
Szerzői és minden jog fenntartva
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles