Kultúrális,tabuk nélkül,ezoteria rovatban megjelent cikkeim a DebMédia oldalain

Horváth Tünde
Miért lesz valaki prostituált?
TABU / Miért lesz valaki prostituált?
Sokszor előfordul, hogy mikor prostituáltat látunk,akár az út szélén, vagy luxus szórakozó helyeken,vagy köztudott bordélyként működő házakban dolgozó hölgyeknél, hogy felvetődik a gondolat bennünk, vajon a hölgy miért pont ezt, a szó szerint az őskorra vissza nyúló – már akkor a barlang rajzok ábrázolták a prostitúció létét - mesterséget választotta, a társadalmi - erkölcsi normák keretein belül elfogadott munkák helyett. A háttér történéseknél több fajta forgató könyvet figyelhetünk meg, mint lehetséges okot, a prostivá válás folyamatában.
Ezen forgatókönyvekből említenék párat.
Alap, s egyben maga a kiinduló pont, az elindulás a prostitúció útján:
1.amikor szülői kényszer hatására lép valaki a prostitúció útjára – ez általában lelki ráhatás következtében történik. A szülő a gyermek és a szülő erős érzelmi kötelékét használja fel, hogy lelkileg manipulálja a gyermekét, s rá vegye eme tevékenységre. Kivétel nélkül a szülőt az anyagi haszonszerzés motiválja, bármi áron, még a gyermeke testének árúba bocsájtása által is, míg a gyermeket a szülő iránt érzett érzelmei motiválnak,melynek során megakar felelni a szülő elvárásának.
2. amikor idegen személy hálózza be, az egyént. Általában a közhiedelemmel ellentétben nem fizikai kényszerrel – veréssel történik a lányok rávétele, eme ősi szakmára, ha nem lelki manipulációk által, melynek során a férfi - strici szerelmet, szeretetet éreztet a lányokkal, s jobb anyagi létet, magasabb életszínvonalat, mely a kezdeti időszakban így is van, a szerelmet,szeretetet kivéve, mert az csak hamis illúzió keltés, nem más a strici részéről, mint a biológiai ősztőneinek kielégítésére alkalmas használati tárgynak tekinti eme nőket, majd ez az ami az alapja, hogy egyben a munka eszközének is. Nagyon sok lány azt gondolja, hogy ha szexuális kapcsolatot létesítenek vele, s elhangzik egy-pár kedves szó, egy-két ajándék vándorol hozzá, akkor az már szerelem. Még akkor is ezt gondolja, ha tisztában van vele, hogy a férfi akivel kapcsolatot létesített több nőnél is ezt a koreográfiát használta, illetve tudomása van róla, hogy lányok dolgoznak neki. Csak hogy ilyen esetekben a lány szilárd meggyőződése, hogy ő a kivétel és a férfi - strici a nagy Ő, s vele ilyen nem fordulhat elő, hogy ő is a dolgozója lesz a férfinek.
És hogy miért sikerül eme lányokat manipulálni lelkileg akár szülőnek, akár idegennek?
Ezek a lányok kivétel nélkül hiányában szenvednek, az egyik legalapvetőbb lelki szükségletünknek, a szeretetnek, melyhez társul a figyelnek rám, a kedvesek velem érzete. E folyamatok eredménye, hogy „én” képük és önértékelésük alacsony, s mikor végre megkapják „a valaki figyel rám” , „valaki szeret engemet is” , „valaki kedves hozzám is” érzéseket, akkor már nem tudnak,és nem is akarnak megállni a kapcsolatban, ha prostituáltként is kell dolgozniuk, mert az alacsony önértékelésük és a negatív „én” képüknek köszönhetően, ők a „valaki figyel én rám is” érzetet érzik a munkájuk során, s nem azt, hogy kihasználják őket, hisz csak munka eszközök.
Sajnos azokkal a lányokkal,akik prostivá váltak,már nem igazán lehet mit kezdeni, ebből a szakmából csak akkor van kilépés, ha kiöregednek, ha már a klienseknek, esetleg a stricinek nem kellenek. Az igazság az, hogy ezek a lányok teljesen azonosulnak a lelki agresszorral – a stricivel, illetve azzal a személlyel, aki elindítja őket a prostitúció útján, s annak akaratával. És ideális alap, az ilyen lelki agresszoroknak, hogy ezeknek a lányoknak a hajlam is a génjeikben van kódolva a prostitúcióra.

Horváth Tünde író - szerző
Szerzői és minden jog fenntartva
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles